A fegyverek erősítik Szerbiát és az ország eltökéltségét a katonai semlegesség iránt - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb államfő azzal összefüggésben, hogy az Oroszországtól vásárolt hat Pancir-Sz1 légvédelmi ütegből kettő megérkezett Szerbiába.
Kijött a kórházból Aleksandar Vucic szerb elnök, akit pénteken szív- és érrendszeri problémák miatt szállítottak be a belgrádi katonai akadémiai klinikára - közölte a köztársasági elnöki hivatal hétfőn.
Amennyiben az Európai Unió folytatja Koszovó kirekesztését, napirendre kerül az egyesülés lehetősége Albániával, de akár az albánok lakta Dél-Szerbiával is - üzente Hashim Thaci koszovói elnök pénteken Brüsszelnek.
Legalább huszonhárom koszovói szerbet és bosnyákot, köztük rendőröket fogott el szervezett bűnözés gyanújával a Rosu koszovói különleges rendőri alakulat kedden Észak-Koszovóban.
Az édes hazugság helyett Szerbiának el kell fogadnia a keserű igazságot Koszovóról, vagyis azt, hogy Belgrád már évekkel ezelőtt elveszítette az irányítást Koszovó felett.
Szerbia a jövőben is megtartja katonai semlegességét, de javítani szeretne az együttműködésén NATO-val, és meg kívánja őrizni jó kapcsolatát Oroszországgal és Kínával - hangsúlyozta Aleksandar Vucic.
Szerbia elkötelezett marad katonai semlegessége mellett - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb államfő, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden fogadta őt a Kremlben.
A várakozásokkal ellentétben végül nem találkozott egymással Aleksandar Vucic szerb és Hashim Thaci koszovói elnök pénteken Brüsszelben, miután előbbi lemondta a tárgyalást, mondván, hogy annak jelenleg nincsenek meg a minimális feltételei.
Aleksandar Vucic szerb elnök pénteken felszólította a hadsereget, a rendőrséget és a szerb hírszerző ügynökséget, hogy szakítson meg mindenfajta kommunikációt a koszovói rendőrséggel.
A volt jugoszláv tagköztársaságokban Borut Pahor szlovén államfőnek van a legmagasabb fizetése, 3322 euró (valamivel több mint 1 millió forint), ennek harmadát, 1083 eurót (350 ezer forint) keresi Aleksandar Vucic szerb államfő, ami a legalacsonyabb elnöki fizetés a régióban.
Koszovó kérdése nem oldódik meg két-három hónap alatt, sokkal tovább fog tartani, mint azt egyesek eltervezték - mondta Aleksandar Vucic szerb államfő kedden újságíróknak Belgrádban.
Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök megköszönte hétfőn Orbán Viktor miniszterelnöknek azt a támogatást, amelyet a magyar kormány nyújtott a szabadkai zsinagóga felújításában.